Aki ismeri a szűkebb környezetemet az tudja, hogy több „különc” is van az osztályunkban. Nem nevezném másképpen őket, mert nem szeretnék megbélyegezni senkit olyan jelzővel, ami talán nem is fedi jól a helyzetet. Na, meg mind különcök vagyunk a magunk módján.

A „különc” társainkkal való bánásmód is a tisztességről és a becsületességről árulkodik. Mindig új helyzetet generál egy új gyerek érkezése, pláne ha az illető sok tekintetben másképp reagál mindenre. Nem a kezdeti, beilleszkedési időszakban szokásos bizonytalanságra gondolok. Vannak, akik első naptól kezdve olyanok, amilyenek valójában. De van aki nem, később sem.

Ötödikben, tavaly több új gyerek is érkezett az osztályba. Az egyik az átlagosnál alacsonyabb, jól el van a saját kis világában típus, matekból viszont penge. Nekem olyan Nemecsek alkatnak tűnt elsőre. Nem igazán kereste mások társaságát, és a közeledésre is elég passzívan reagált eleinte. Megjelenése és viselkedése vonzotta is azokat, akik korábbi, saját sérelmeiket rajta kívánták megtorolni. Mindig a gyengébbekkel kezdenek a renitensek. A többség fejében meg sem fordult, hogy milyen lehet annak, akit éppen bandába verődve bántalmaznak. Sokat gondolkodtam rajta, hogy ez miért jó azoknak, akik így tesznek. Biztos nem jó nekik sem. Szeretet hiányuk van! Bántalmazottak ők maguk is. Mi mást is tudna adni az, akit nem szeretnek eléggé? Azt is tudom, hogy sokak szerint ciki mások előtt jólelkűnek lenni, mert akkor puhánynak, csicskának csúfolnak. Pedig adni jó.

Borzasztó, hogy mindenki csak kapni akar, okostelefont, pénzt, autót, hatalmat mások felett, és minden fontosabb a szeretetnél. A mindenáron győzni akarásért, a sikerért sokan feláldozzák egymás megbecsülését, szeretetét.

Feltűnt már, hogy milyen "betegesen" szeretjük a tárgyainkat!? Egymást pedig "használjuk", kihasználjuk. Pedig ennek fordítva kéne lenni. Naponta halljuk, hogy; eladtuk az autónkat és még másnap is sirattuk anyuval. Hát nem őrület?! Gondolom az autó nem zokog az új tulajdonos udvarán.

Valójában a tudósok is különcök. Ők azok, akik az életüket teszik fel egy dolog kifejlesztéséért, felderítésért, feltalálásáért. A különcségük teszi azzá őket, amik lettek. Nélkülük nem jutna előbbre a világ. Sok feltaláló, tudós volt üldözve, mert teljesen más volt, mint a többség. Sokakat meg is öltek a tudatlanok. 

Meglepő, de én kedvelem a különcöket. Nem olyan „tucatok”, mint a többség, akik állandóan megakarnak felelni egy nem létező elvárásnak. Most szinte mindenki menő akar lenni. A menő ma azt jelenti, hogy szuper telója van, zsong az élet körülötte, drága ruhái vannak, és a közösségi oldalakon több száz ismerősük van.

Szerintem pedig az a menő, ha odaállsz a gyengébbek mellé és kitartasz az elveid mellett.

Szólj, ha úgy érzed, szólnod kell, de semmiképpen ne hallgass, amikor senki más nem áll fel azok érdekében, akiknek nincs szavuk.
(Raana Raas)

De most hatodikban más a kihívás. Az első hetekben nagy volt a "szeretet" a csajok közt, de valami történt. Hirtelen fontossá vált, hogy valaki középpont legyen. Amikor a barátság átcsap a birtoklásba, akkor lesz az, ami most zajlik nálunk. Ne akarjuk megmondani másnak, hogy ki-kivel barátkozhat és ki.kinek a legjobb barátja!

Régi, évek óta tartó barátságok bomlanak fel félreértések miatt. Ez is összefügg az újak beilleszkedésével, befogadásával. Nekem csak jó élményem van a befogadásomról, amikor negyediben érkeztem ebbe az osztályba. Mindenki kedves volt és segítőkész. Nagyon hamar lettek barátaim és a szerelem is rám talált. Persze ehhez kellettem én is. És itt a lényeg. Nem elég elvárni, hogy szeressenek és kedveljenek, befogadjanak. Mindenkinek tennie kell azért, hogy elfogadják, ezt hívjuk alkalmazkodásnak.
Ettől még nem várhatjuk el, hogy mindenki szeressen, mert olyan nincs. De arra igen is törekedjünk, hogy senki ne haragudjon ránk. Az irigység és a féltékenység az egy másik káros dolog, amiről legközelebb fogok írni.